Eddigi eredményeink és céljaink

Az elmúlt évek során a fotoferezis kezelések klinikai és immunbiológiai hatásait vizsgáltuk diffúz cutan szisztémás sclerosisban szenvedő betegek esetében. Eredményeink alapján a kezelések hatására a bőrvastagság csökkent és nőttek az ízületek mozgástartományai. Az orális apertúra növekedésével a mimikai funkciók is javultak. A laboratóriumi vizsgálatok során a terápia megkezdése előtt a betegekben az natural killer (NK)T, Th1, Tr1 és Treg sejtek abszolút száma és százalékos aránya alacsonyabbnak, míg az NK és Th17 sejtek értékei magasabbnak adódtak az egészséges kontrollokhoz képest. Mindemellett a Treg sejtek csökkent szuppresszor működését is megfigyeltük. A fotoferezis terápia hatására a Tr1 és Treg sejtek értékei nőttek, a Th17 sejteké csökkentek. A Treg sejtek funkcionális képessége jelentősen javult. A vizsgált szérum citokinek közül a kemokin (C-C motívum) ligand 2 (CCL2) kemokin és a pro-fibrotikus transzformáló növekedési faktor (TGF)-béta szintjei csökkentek, míg a jellemzően anti-inflammatórikus tulajdonságokkal bíró IL-1Ra és IL-10 citokinek szintjei emelkedtek. Az anti-fibrotikus és pro-angiogén hepatocyta növekedési faktor (HGF) szintek szintén emelkedtek a kezelések hatására. A fotoferezis terápia e mechanizmusok által szerepet játszik a regulatív és effektor immunfolyamatok érzékeny egyensúlyának a helyreállításában, az autoreaktív gyulladásos folyamatok csillapításában. Az autoreaktív és fibrotikus folyamatok mérséklése által a kezelések jelentősen hozzájárulnak a betegség progressziójának gátlásához. Mivel a kezelés immunbiológiai hatásait előttünk még részleteiben nem vizsgálták SSc-ben, ezért eddigi megfigyeléseink igen kedvező visszhangra találtak a nemzetközi szakirodalomban.

 

Bár a fotoferezis terápia hatékonysága egyre szélesebb körben bizonyított, még koránt sincs konszenzus a terápia alkalmazásának és ismétléseinek ideális időpontját és a kezelési ciklusok gyakoriságát tekintve. További vizsgálataink során ezért célul tűztük ki, hogy a teljes fotoferezis kezelési sorozatban korábban már részesült betegeink hosszabb távú követése során nyert adatok feldolgozásával, illetve egyes korábban kezelt betegek ismételt bevonásával újabb terápiás sorozatokba tanulmányozzuk a kezelések által elért állapotjavulás tartósságát.

Célunk olyan biomarkerek beazonosítása, melyek jellemzőinek nyomon követésével egyértelműen kimutatható az ismételt kezelések szükségessége SSc-ben, ezáltal jobban megítélhetővé válik a fotoferezis terápiák időzítésének optimális időpontja. Ilyen irányú vizsgálatokat a jelenleg rendelkezésre álló nemzetközi irodalmi adatok alapján még nem végeztek.

 

A rendszeres klinikai és laboratóriumi vizsgálatok hosszabb távú eredményeinek kiértékelése által pontos képet nyerhetünk az extrakorporális terápia által elért állapotjavulás tartósságáról.

Meghatározhatóvá válik a fotoferezis kezelések tervezésének ideális időpontja, továbbá a vizsgálataink által felderíthetjük azokat, a betegség kifejlődésében és lefolyásában fontos szerepet játszó humorális és celluláris elemeket, melyeket, mint biológiai markereket nyomon követve a kezelések ismétlésének szükségessége is megállapíthatóvá válhat, még a betegek klinikai állapotának romlásának bekövetkezte előtt.