Felfedezők, akik megváltoztatták a világot: Röntgen és a csodálatos halálsugár
Wilhelm Conrad Röntgen 1845-ben született egy kis porosz városkában, a Düsseldorf melletti Lennepben. Apja posztógyáros volt, és jó meglátással, 1848-ban az üzlet fellendülésének érdekében Hollandiába telepítette gyárát. A család Németalföldre való költözésének hátterében nagy szerepet játszott továbbá az is, hogy a kis Wilhelm édesanyja holland nemzetiségű volt.
A magánelemi taníttatását követően Utrechtben kezdte meg polgári iskolai tanulmányait írásunk főszereplője. Azonban a szigorú tanári kar megakadályozta abban, hogy sikeresen leérettségizzen. Történt ugyanis, hogy három hónappal az érettségi vizsga előtt egyik jó kedélyű diáktársa az iskolai szünetben az egyik tanáruk gúnyrajzával ékesítette fel a táblát. Általános derültség közepette lépett be a tanár, és a legjobban nevető Wilhelmet kiszúrva, általa akarta kideríteni a tettes személyét. Azonban ő nem árulta be társát annak ellenére sem, hogy kirúgással fenyegették. Sajnos végül kiderült, hogy a tanár nem blöffölt, és tiszteletlenség miatt valóban kicsapták a tehetségét éppen bontogatni kezdő ifjút. Sőt nemcsak hogy kicsapták, de megtiltották az átvételét minden más holland vagy német iskolába. Ellenben nagylelkűen felajánlották, hogy magánúton még megszerezheti náluk az érettségit. Természetesen két tantárgyból is megbuktatták…
1865-ben túllépve „jóakaróinak” hatáskörén, elhagyta a Németalföldet és beiratkozott a zürichi Műszaki Főiskolára, az egyetlen olyan helyre, ahol érettségi nélkül folytathatta tanulmányait (ebben az iskolában végzett később Albert Einstein is). Tanulmányai alatt érdeklődése a fizika felé fordult, és miután 1868-ban megszerezte a gépészmérnöki diplomát, August Kundt fizikus tanára vezetésével doktori vizsgát tett fizikából 1869-ben. Ezt követően, még 1869-ben követte Kundtot a Würtzburgi Egyetemre, ahol asszisztensként dolgozott mellette. A munka mellett azonban boldog családi életet is élt, és 1872-ben háromévi jegyesség után összeházasodott Anna Bertha Ludwiggal, egy zürichi vendéglős lányával. Mivel a Würtzburgi Egyetem Kundt javaslata ellenére sem nevezte ki Röntgent magántanárnak (azzal az indokkal, hogy nincs érettségije), Kundt 1872-ben elhagyta az egyetemet és Strassburgba ment Röntgennel. Az új munkahelyén két éven belül kinevezték magántanárnak, majd 1875-től a Hohenheimi Akadémiára került rendes tanárnak, ahol mind a fizika, mind a matematika területén professzori címet szerzett. 1876-tól visszament Strassburgba mint a fizika professzora, az elméleti fizika magántanáraként, ahol folytathatta kísérleteit Kundttal. Vizsgálta többek között az ozmózis jelenségét, a mágneses és elektromos terek hatását a polarizált fényre, bebizonyította a dielektromos polarizáció elektromágneses hatását, továbbá 1888-ban pedig kimutatta, hogy a saját töltéssel nem rendelkező dielektrikum állandó elektromos mezőben elektromos áramot gerjeszt (ezt róla Röntgen-áramnak nevezték el). És milyen az élet, a sikeres kutatónak 1888-ban maga a Würzburgi Egyetem is professzori címet ajánlott, melynek hatására Röntgen visszatért Würtzburgba, és ezt követően is számos nagy horderejű megfigyelést jegyzett le.
A legfontosabb, korszakalkotó felfedezése azonban 1895-ig váratott magára. Érdeklődése ebben az évben a Lénárd-féle kisülési cső (Lénárd Fülöp, Nobel-díjas magyar fizikus) felé fordult, és otthoni kísérletei során az asztalának alsó fiókjában jegyzetei után kutatva rejtélyes dologra bukkant: egy ott heverő bőrtokban lévő, csomagolópapírba bújtatott fotólemezen egy kulcs képét figyelte meg. A felső fiókban megtalálta magát a kulcsot is, a kertkapu kulcsát mely már egy éve háborítatlanul hevert ott. Röntgen észrevette, hogy az asztal és a fiókok úgy helyezkednek el, hogy a falra szerelt Lénárd-csővel egy vonalban vannak. Azonban a Lénárd-cső nem bocsátott ki látható fényt és nyilvánvaló volt, hogy fény nem kerülhetett úgy az alsó fiókba, egy bőrtok belsejébe és a benne lévő csomagolópapíron keresztül a fotólemezre úgy, hogy közben a felső fiókban lévő kulcs képe a lemezre kerüljön. Bármi volt is, ami a képet létrehozta, a kulcson, vagyis a fémtárgyon nem haladt át, ezért az a rész sötét maradt a fotólemezen.
Akkoriban már más tudósok is feltételezték, hogy a Lénárd-cső valamiféle sugárzást bocsát ki, és ezt katódsugárzásnak nevezték, mivel az üvegcsőben lévő egyik fémlemezből indult ki (amit katódnak neveztek). Egyesek azt gondolták, hogy ezek a sugarak talán egy másik világból erednek, azonban senki sem mérte vagy tanulmányozta ezeket az ismeretlen sugarakat. Röntgen feltételezte, hogy ez a katódsugárzás lehet az oka a fotólemezen megjelenő képnek. Kéthetes kísérletezés során bizonyította ezeknek a rejtélyes sugaraknak a létezését, melyeket X-sugaraknak nevezett el. Megállapította, hogy a sugárzás áthatol fán, papíron, ruhán, sőt, a legtöbb fémen is, kivéve az ólmot.
Kísérleteiben Röntgen bárium-platina-cianid sóval átitatott papírt függesztett a labor falára. Amikor bekapcsolta a Lénárd-csövet és a papírra irányította, a papír halványzölden világítani kezdett (a megfigyeléshez valószínűleg teljes sötétség kellett). Amikor egy vaslemezt tartott a papír elé, a papír fekete maradt a vaslemez helyén és csak a többi helyen világított. Röntgent meglepte, hogy a vaslemezt tartó kezének csontjai is meglátszódtak a képen. Amikor ujjait mozgatta, az azokat körülvevő zöld körvonal ugyanúgy mozgott. Röntgen felesége felsikoltott, amikor ezt meglátta, és azt mondta, hogy a sugarak a halál előhírnökei (hiszen addig csak a holtak csontjai voltak láthatók). A következő napokban és hetekben Röntgen éjjel-nappal a laboratóriumban tartózkodott és vizsgálta az új sugár tulajdonságait. Mintegy 20 perces expozíciós idővel készítette el híres felvételét rettegő felesége kezéről.
1895. decemberben „Egy újfajta sugárzásról: előzetes közlemény” címmel írta meg cikkét, és beküldte a Würzburgi Fizikai-Orvosi Folyóirathoz. Egy hónapon belül az egész világ a röntgensugarakról beszélt. A szkeptikusok halálsugárnak tartották, ami majd elpusztítja az emberi fajt. Az álmodozók csodának tekintették, aminek a segítségével a vakok látni fognak, és amivel bonyolult ábrákat és rajzokat lehet majd a tanulók fejébe sugározni. Orvosi körökben nyilvánult meg azonban a legnagyobb boldogság, úgy vélték, imájuk meghallgatásra talált. Egy jeles orvos-anatómus professzor lelkesen azt javasolta, hogy a sugarakat Röntgenről nevezzék el.
Ezek után több előadást tartott a sugarakról, többek közt a császár meghívására is. Különböző kitüntetéseket kapott, köztük Bajorország kitüntetését is, amely nemesi rangra jogosította volna. Nem élt vele, ahogy szabadalmát sem adta el. Korszakalkotó felfedezése miatt elsőként, 1901-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat. A kapott díjjal járó összeget hálás szívvel a Würzburgi Egyetemnek ajánlotta fel. Bár felfedezésekkel teli élete 1923-ban véget ért, azonban azóta sem telik el nap anélkül, hogy szerte a világban ki ne ejtenék a nevét.
Írta: Dr. Papp Gábor
A cikk a Kaleidoszkóp újságban jelent meg nyomtatott formában
