Fotoferezis kezelés, avagy a gyógyító UV sugarak
Mi sem lenne aktuálisabb, mint egy tikkasztó nyári napon az ultraviola, leánykori nevén ibolyántúli sugárzás káros hatásairól írni. A napégésről, öregedésről, bőrrákról, de még a különféle napfény allergiákról is számos helyről lehet informálódni, a nyári uborkaszezonban szinte minden újság leporolja a témát, jó tanácsokat osztogatva. Azonban, mint minden éremnek, e „gyilkos” sugárzásnak is két oldala van, előnyei azonban jócskán alul vannak értékelve.
Az UV sugarak felfedezése Johann Wilhelm Ritter (1776-1810) német tudós-filozófushoz kötődik, aki rövid, de fordulatos életet élt. Volt vegyésztanonc egy patikában, medikus a jénai egyetemen, kutató kémikus, sőt a német romantikus mozgalom egyik fő filozófusa is, aki személyes kapcsolatot tartott Goethével és Herderrel is. (Herder nemzetünk emlékezetébe a magyar nyelv eltűnését vizionáló rosszízű jóslatával véste be magát.) Miután 1801-ben Ritter olvasott az infravörös sugarak felfedezéséről, bizonyos volt benne, hogy a természetben lévő egység és szimmetria miatt a látható fény másik határától is létezik láthatatlan sugárzás. Emiatt megismételte az olvasott kísérletet, kissé módosítva rajta, és kimutatta, hogy a napfény különböző színtartományaiban az ibolya fölött is létezik sugárzás. Az UV sugaraknak köszönhető a szép barna bőr, azonban előnyös biológiai hatásai közül leginkább a D-vitamin képződésének elősegítése emelkedik ki, mely elengedhetetlen az egészséges csontozathoz. Mindennapi életünkben is felhasználjuk az UV sugarakat: fertőtlenítésre, sterilizálásra, rovarirtásra, sőt bankjegyhamisítás ellen is.
Az UV sugarakat gyógyászati céllal szélesebb körben elsőként a bőrgyógyászok alkalmazták bőrbetegségek, elsősorban a pikkelysömör fényterápiája során. Fényérzékenyítő vegyületet tartalmazó tabletta, vagy krém alkalmazását követő fényfürdőzés hatékonyan csökkenti a bőrtünetek súlyosságát. Ez az eljárás azonban az emberi szervezetbe/szervezetre közvetlenül juttatja a fényérzékenyítő vegyületet. A technika továbbfejlesztésével később lehetővé vált az emberi vér gépen való átáramoltatása során kinyert fehérvérsejtek testen kívüli kezelése és besugarazása, az ún. fotoferezis technika. Az eljárás során a betegek véréből fehérvérsejtekben gazdag plazmát különítünk el, majd ezt követően az így nyert sejteket a szervezeten kívül 8-metoxi-pszoralennel, egy fényérzékenyítő vegyülettel kezeljük. Végezetül, UV besugárzást követően visszaadjuk e sejteket a betegek vérkeringésébe. Az UV sugárzás hatására a felhasznált vegyület aktivált állapotba kerül, és károsítja a sejtmagot, ami a fehérvérsejtek programozott sejthalálához (tulajdonképpen szándékos öngyilkosságához) vezet. Összességében az immunológiai tolerancia felerősítésével és egyéb komplex mechanizmusok által a fotoferezis a kóros immunfolyamatok csökkenéséhez vezet. Kisebb tanulmányok a fotoferezis ígéretes hatásaira utaltak egyes autoimmun betegségekben, köztük rheumatoid arthritisben, szisztémás lupus erythematosusban és sclerosis multiplexben is, habár a tudomány mind a mai napig adós e megfigyelések egyértelmű megerősítésével.
A fotoferezis kezelés során a vörösvérsejteket egyből visszaadjuk a keringésbe, míg a fehérvérsejtekhez fényérzékenyítő vegyületet adunk, besugarazzuk őket, s mindezeket követően juttatjuk vissza a keringésbe
