Immunológiai tolerancia és autoimmunitás
A szervezet immunhomeosztázisának alapfeltétele, hogy az immunrendszer képes legyen különbséget tenni a szervezetet felépítő saját és a nem-saját struktúrák között, és azokra eltérő módon reagáljon. A környezetből bejutó idegen anyagokkal, illetve a szervezetben folyamatosan képződő megváltozott saját struktúrákkal szembeni immunválasz a kórokozók elleni védelmet és a genom állandóságának megőrzését szolgálja, míg a saját struktúrákkal szembeni tolerancia biztosítja, hogy mindeközben a szervezetet felépítő elemek ne, vagy a lehető legkevésbé károsodjanak.
A saját antigénstruktúrák védelmének biztosításában az immunrendszer többféle szabályozó mechanizmusa vesz részt. A centrális tolerancia kifejlődése a csontvelőben, illetve a thymusban megy végbe, mikor a sejtérés korai stádiumában a saját antigéneket felismerő receptorokkal rendelkező sejtek elpusztulnak (klonális deléció) vagy érzéketlenné válnak az adott stimulusra (klonális anergia). Mindemellett azonban számottevő mennyiségben jelennek meg autoreaktív sejtek a periférián, melyek szövet- és szervkárosító hatása normális körülmények között nem fejeződik ki, köszönhetően a perifériás tolerancia (anergia, deléció) jelenségének. Abban az esetben, ha a szervezet saját antigénjeivel szemben immunválasz jön létre, autoimmun betegség alakulhat ki. A patológiás autoimmunitás során károsodhat egy-egy szerv, vagy szövet, mely szervspecifikus autoimmun betegség létrejöttéhez vezethet, azonban, ha az immunválasz több szövet-, és szervféleségben jelen lévő sejt, illetve sejtalkotó ellen irányul, szisztémás autoimmun betegség alakulhat ki.
Autoimmun folyamatok az egészséges immunrendszer működése során is végbemennek, azonban nem vezetnek a szervezet működését veszélyeztető szövetkárosodáshoz, köszönhetően a perifériára kikerülő autoreaktív sejtek és a működésüket szabályozó humorális és sejtes mechanizmusok finom egyensúlyának
Az immunválasz folyamata:
